
Vezető állatorvos, Ortopéd szakorvos , Tulajdonos
1986-ban végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen Budapesten. Kezdetben vegyes praxisban dolgoztam,majd a 90-es évek elején Veszprém megyében kisállatrendelőt nyitottam akkor még nagyon újnak számító rtg, UH készülékekkel, műtővel felszerelve. A nagyszámú lágy műtét mellett már a kezdetektől az ortopédia érdekelt. Az első néhány évben elsősorban törések ellátásával, majd néhány év elteltével ortopédiai-ízületi rendellenességek korrigálásával is elkezdtem foglalkozni.
A kezdetektől az FDB (Független Diszplázia vizsgáló Bizottság) tagjaként szűrtem a csípőízületi betegségeket. 1996-ban egy barátommal alapítottuk meg a Hegyvidéki Kisállatklinika Bt.-t akkor még budapesti (Hegyvidék-XII.-ker) és szentendrei székhellyel. Cégünk azóta is létezik, újabb rendelővel bővült, (Esztergom) jelenleg 4 állatorvos és 4 asszisztens és több állatorvostan hallgató dolgozik nálunk.
2004-ben az angol állatorvosi kamara (RCVS) tagja lettem második magyar állatorvosként. Ezt követően többször dolgoztam Angliában, ahol nagyon sok új szakmai és praxis építési tapasztalatot szereztem. Évek óta a kisállat ortopédiai egyesület tagja vagyok (MKOE), ahol egyre kiterjedtebben hivatalos keretek között szűrjük a csípő, könyök, váll és a gerinc öröklődő rendellenességeit. (www.kisallatortopedia.hu)
A gerincgyógyászat területén is több évtizedes tapasztalattal rendelkezem, sokat operálunk gerincsérvet, törést és egyéb neurológiai kiesést okozó elváltozást. Több előadást és publikációt jegyeztem az elmúlt években-elsősorban ortopédiai témában. Korábban és jelenleg is igyekszem az állatorvostan hallgatók gyakorlati képzését segíteni-rendelőink az Egyetemünk oktató kórházaiként fogadnak rendszeresen hallgatókat.
Kisállatgyógyász szakállatorvosi végzettséggel rendelkezem.
Nős vagyok, két felnőtt gyermekem van. Lányom az Állatorvostudományi Egyetem hallgatója, fiam humán területen dolgozik. Feleségem a kezdetektől fogva a munkában is társam,a praxis egyik alappillére,jelenleg praxis manager-ként szervezi a munkánkat. Jelenleg is több állatunk van, lovunk, kutyánk, macskánk, nyulunk gondozásában az egész család részt vesz.
Két közhasznú egyesület vezetésében is részt veszek. Az Elsősegély Állatvédő Egyesületünk a napi munkában felmerülő nehézségeken igyekszik a bajba jutott állatot és gazdáját átsegíteni. Az állatorvosi sport egyesületünk-ÁSE-VET a hazai és a határon túl élő magyar állatorvosok és hallgatók sportolását szervezi, segíti.