Munkatársak

DR. SZOLNOKI JÁNOS

Vezető állatorvos, Ortopéd szakorvos , Tulajdonos

1986-ban végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen Budapesten. Kezdetben vegyes praxisban dolgoztam,majd a 90-es évek elején Veszprém megyében kisállatrendelőt nyitottam akkor még nagyon újnak számító rtg, UH készülékekkel, műtővel felszerelve. A nagyszámú lágy műtét mellett már a kezdetektől az ortopédia érdekelt. Az első néhány évben elsősorban törések ellátásával, majd néhány év elteltével ortopédiai-ízületi rendellenességek korrigálásával is elkezdtem foglalkozni.

A kezdetektől az FDB (Független Diszplázia vizsgáló Bizottság) tagjaként szűrtem a csípőízületi betegségeket. 1996-ban egy barátommal alapítottuk meg a Hegyvidéki Kisállatklinika Bt.-t akkor még budapesti (Hegyvidék-XII.-ker) és szentendrei székhellyel. Cégünk azóta is létezik, újabb rendelővel bővült, (Esztergom) jelenleg 4 állatorvos és 4 asszisztens és több állatorvostan hallgató dolgozik nálunk.

2004-ben az angol állatorvosi kamara (RCVS) tagja lettem második magyar állatorvosként. Ezt követően többször dolgoztam Angliában, ahol nagyon sok új szakmai és praxis építési tapasztalatot szereztem. Évek óta a kisállat ortopédiai egyesület tagja vagyok (MKOE), ahol egyre kiterjedtebben hivatalos keretek között szűrjük a csípő, könyök, váll és a gerinc öröklődő rendellenességeit. (www.kisallatortopedia.hu)

A gerincgyógyászat területén is több évtizedes tapasztalattal rendelkezem, sokat operálunk gerincsérvet, törést és egyéb neurológiai kiesést okozó elváltozást. Több előadást és publikációt jegyeztem az elmúlt években-elsősorban ortopédiai témában. Korábban és jelenleg is igyekszem az állatorvostan hallgatók gyakorlati képzését segíteni-rendelőink az Egyetemünk oktató kórházaiként fogadnak rendszeresen hallgatókat.

Kisállatgyógyász szakállatorvosi végzettséggel rendelkezem.

Nős vagyok, két felnőtt gyermekem van. Lányom az Állatorvostudományi Egyetem hallgatója, fiam humán területen dolgozik. Feleségem a kezdetektől fogva a munkában is társam,a praxis egyik alappillére,jelenleg praxis manager-ként szervezi a munkánkat. Jelenleg is több állatunk van, lovunk, kutyánk, macskánk, nyulunk gondozásában az egész család részt vesz.

Két közhasznú egyesület vezetésében is részt veszek. Az Elsősegély Állatvédő Egyesületünk a napi munkában felmerülő nehézségeken igyekszik a bajba jutott állatot és gazdáját átsegíteni. Az állatorvosi sport egyesületünk-ÁSE-VET a hazai és a határon túl élő magyar állatorvosok és hallgatók sportolását szervezi, segíti.

DR. SZOLNOKINÉ SZENTIVÁNSZKY ZSUZSANNA

A Bt. alapítója és tulajdonosa. Agrármérnök(1988), mérnöktanár (1992) szakképzett asszistens. A kezdetektől fogva a praxis aktív résztvevője, bázisa. Kedvence a szülészet, a természetes vagy műtéti úton világrajött kölykök ellátása. Jelenleg a praxis-manager-i feladatokat is ellátja.

Emellett a család alappillére. Hobbija a röplabda és az utazás.

DR. SZOLNOKI LILLA BOGLÁRKA

Dr. Szolnoki Lilla Boglárka vagyok, 2021 februárban végeztem a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen. Édesapám a kórház vezető állatorvosa és tulajdonosa, amit édesanyámmal ketten hoztak létre és kitűzött célom a legjobb tudásom szerint tovább vinni a családi vállalkozást ha eljön az ideje. Diplomamunkám ortopédiai témában írtam, fő érdeklődési köröm ez és a neurológia melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Továbbképzésekkel, kurzusokkal fejlesztem magam valamint terveim között szerepel a Kisállatgyógyász Szakállatorvos képzés elvégzése. Mindig voltak kutyáink, macskáink, egyéb kisállataink és gyerekkorom óta a lovak is az életem részei, jelenleg egy skót juhász kutyusom és 2 lovam van.

DR. PALÁDI LAJOS

Paládi Lajos vagyok állatorvos családba születtem kárpátaljai Gyulán, Diplomámat a Moszkvai állatorvos tudományi akadémián szereztem. Az akadémia után hatósági állatorvosként dolgoztam Kárpátalján ,és az édesapám által üzemeltetett vegyes praxisban tevékenykedtem. 2014 januárjában Magyarországra költöztem. Azóta a Hegyvidéki kisállatklinika alkalmazottja vagyok . Érdeklődési területem a sebészet és az ortopédia .

DR. TOKÁCS-MÁTHÉ ENIKŐ

Az állatorvoslás iránti elkötelezettségem kisgyermek korom óta tart, hiszen nagypapám is állatorvosként dolgozott.

A gimnázium elvégzése után 2015-ben szereztem állatorvosi diplomámat a Temesvári Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetemen. Egyetemi tanulmányaim során 1 évet a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen végeztem el az Erasmus program keretében.

Ezt követően egy aradi kisállatrendelőben helyezkedtem el, ahol elsajátítottam a szakmai alapfogásokat.

2016 óta vagyok tagja a Dr. Szolnoki Állatkórházak csapatának. Nagy örömömre szolgál, hogy egy magas szinten felszerelt intézményben dolgozva hozzájárulhatok a kis kedvencek mihamarabbi gyógyulásához. Kedvenc szakterületem a parazitológia és a lágyrészsebészet.

2017-ben Madridban állatorvosi akunpunktőr (TCVA) képesítést szereztem, így a praxisban lehetőség van a modern nyugati orvoslás alternatív medicinával történő kiegészítésére. Ezen a területen számos pozitív eredménnyel büszkélkedhetek.

Szabadidőmet szívesen töltöm utazással, színházba járással, és a kisállatgyógyászati konferenciák rendszeres résztvevője vagyok.

SZALAI HAJNALKA

Szalai Hajnalka vagyok 2022-ben csatlakoztam a rendelő munkatársai közé. Elsődleges feladatom egyelőre az adminisztráció, páciens irányítás, szükség esetén az ambuláns kezeléseknél is segédkezem. Az Állatkórház előtt 20 évig humán laboratóriumi szakasszisztensként dolgoztam virológia szakterületen. Az állatok és a róluk való gondoskodás gyermekkorom óta részei mindennapjaimnak. Jelenleg két kutyám, macskám, nyulam van és szívesen veszek részt gyermekem lova körüli teendőkben is.

BUCSÁNSZKY ERIKA

Bucsánszky Erika vagyok 2017 óta állatorvosi asszisztensként dolgozom az Állatkórházban. A kórház valamennyi asszisztensi feladatkörét ellátom, legyen az ambuláns kezelés, műtéti asszisztencia, laboratóriumi mérés, mintavételezés, kórházi ellátásra szoruló állatok utókezelése, ápolása, elhullott állatok boncolása, adminisztráció vagy készletgazdálkodás. Nagy tapasztalattal rendelkezem házi kedvencek és exotikus állatok ellátásában egyaránt. Legszívesebben a műtéti beavatkozásoknál asszisztálok.

BIHARI BERNADETT KITTI

Bihari Bernadett Kitti vagyok kisállategészségügyi asszisztensként dolgozom az Állatkórházban 2021 óta, előtte a Szentendrei Árvácska Állatmenhelyen dolgoztam állatgondozóként. Terápiás kutyamasszőr végzettséggel rendelkezek, emellett flexiós mozgásgyakorlatokat is elsajátítottam 2020-ban az Ebcsont és Masszázs Odúban. Kutyakozmetikus képzést 2022-ben a Focus Oktatási Kft-ben. Kedvenc kutyafajtám a tacskó, velük mindig jól kijövök.

FARKAS DÓRA

Az állatok iránti szeretetem már nagyon korán meg volt. Édesapám kutyás vagyon –őr és kutyakiképző volt így állatok közelében nőhettem fel. Már nagyon korán elhatároztam, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni, ennek okán 2018-ban indult el saját macska tenyészetem , így öt éve tenyésztek brit rövidszőrű macskákat. Szerencsére ebben a hobbiban nem vagyok egyedül a párommal jelenleg 11 macskát gondozunk és vigyázunk minden nap.
2022-ben végeztem el felnőttképzésen az állatorvosi asszisztens szakmát, nagy örömömre szolgál hogy itt az állatkórházban tölthettem le a gyakorlatomat és most a Bánomi-állatkórház asszisztense lehetek.

KÖKÉNY DÓRA

Kökény Dóri vagyok, frissen végzett kisállatgyógyászati asszisztensként 2022-ben kezdtem el a klinikán dolgozni. Tanulmányaimat az Állatorvostudományi Egyetemen végeztem 2021-2022-ben. Jövőre a célom, hogy elvégezzem a kutyakozmetikus képzést és ezzel bővítsem a klinika szolgáltatásainak körét.

Kiskorom óta állatokkal veszem körbe magam. Kisállatot tartani számomra elhivatottság, hobbi, amivel napi szinten kell foglalkozni.

Többféle munkakör kipróbálása után, úgy érzem megtaláltam a számomra tökéletes munkát. A klinikán töltött idő még inkább ráébresztett arra, hogy ebbe az irányba szeretnék tovább tanulni. Szeretem, hogy mindig tudok valami újat tanulni, illetve minden nap más és más esetekkel találkozunk. Munkámban a legnagyobb örömet az okozza, hogy segíthetek megannyi kiskedvencnek.

PAPP IMOLA

Papp Imola vagyok, Szentendrén nőttem fel egy orvos családban, emiatt a gyógyítás már egész fiatal koromtól kezdve a kijelölt utam volt, amin örömmel haladtam előre. Gyógytornászként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen. Emellett számos, a haladó szemléletű rehabilitációhoz elengedhetetlen tanfolyamon, és továbbképzésen vettem részt. 2021-ben úgy döntöttem, hogy a szenvedélyem és a hivatásom egyesítem, így a Terápia az Állatokért alapítvány szervezésében az Állatorvosi Egyetemen szereztem végzettséget mint kutya fizioterapeuta. Egy álmom vált valóra, mert a kutyák mindig is az életem szerves részét képezték. A megszerzett tudással már velük is olyan sikeresen tudom a szükséges rehabilitációt végezni, mint az embereknél alkalmazott gyógytornában.

KERESZTESI DÓRA