Ortopédiai műtétek

Az ortopédia (a görög orthopaedia szóból) az orvostudomány azon ága, amely a mozgási szervrendszer statikájával, biomechanikájával, dinamikájával, a csontok illetve ízületek hibás fejlődésével, rendszerbetegségeivel sérüléseivel foglalkozik.

 Az orto szó jelentése egyenes, ill. egyenesít, míg a ped, pédia utótag két olyan értelmezéssel is bír, mely megfelel az ortopédiai tevékenységnek, mert származhat mind a latin láb (pes, pedis), mind a görög gyermek (pais) szavakból (L. paediátria, azaz gyermekgyógyászat). A teljes ortopédia kifejezés jelentése így tehát utalhat mind a láb, mind pedig gyermek egyenesítésére.

Az ortopédia a tartó- és mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett rendellenességeivel és azok kezelésével foglalkozó orvosi szakterület. A mozgásszervi betegségek körébe tartozik a végtagi csontok, ízületek és inak betegsége, az izombetegségek egy része, valamint a gerincoszlop csigolyáinak és a környező lágy részeknek az elváltozása is. Az angolszász nyelvterületen az ortopédia magába foglalja a hazánkban, ill. a német nyelvterületen külõn orvosi szakágként létező baleseti sebészetet is. forrás

Állatorvos

Az állatorvos dolga, ha gyógyítással foglalkozik, nagyjából ugyanaz, mint az orvosoké, de azért vannak jelentős különbségek. A klinikus állatorvos önmagában több szakorvosi teendőt is ellát, így belgyógyász, sebész, sőt radiológus és patológus is lehet egyszemélyben, az adott körülményektől függően.

A feladatai közé tartozik az is, hogy ha szükséges, ivartalanítsa (kiherélje, kimiskárolja vagy sterilizálja), és néha az is, hogy elaltassa az állatokat. Az állatorvosok között azonban sokan vannak, akik nem közvetlenül az állatok gyógyításával foglalkoznak, hanem az élelmiszer-előállítás területén ügyelnek arra, hogy az emberek elé csak biztonságos termékek kerülhessenek fogyasztásra, vagy az állatorvosi gyógyszerforgalmazásban dolgoznak, netán kutatómunkát végeznek egy intézetben. forrás

Scroll to Top