Kutyák javasolt oltási programja

A kiskutyákra nézve a legveszélyesebb két betegség, ami akár elhulláshoz is vezethet, a Parvovirusos bélgyulladás, és a szopornyica. Éppen ezért ez ellen a két betegség ellen kezdjük el oltani őket legelőször. Alapszabály, hogy minden oltást meg kell ismételni, mert önmagában egyszeri vakcinázás, nem eredményez megfelelő védettséget a betegségekkel szemben. Ha a kutya túl van az első négy oltáson, azaz kettő Parvovírus elleni, és kettő kombinált oltást kapott, (ami tartalmazza a szopornyicát ) akkor mehet ki sétálni az utcára, és kerülhet idegen kutyák közé. Az első négy oltás előtt csak lakásban, illetve olyan kertben célszerű tartani, ahol más kutyákkal, vagy azok ürülékével nem érintkezhet, mert még nincs kellően védve ez ellen a két veszélyes betegség ellen. Ezt követően két Coronavírusos bélgyulladás elleni oltást javasolt adni az állatoknak, majd jöhet az első veszettség elleni védőoltás. Veszettség ellen a kutyákat kötelező vakcinázni, és a jelenleg érvényben lévő jogszabály alapján, a kölyköknek egy éves kor alatt két veszettség oltást kell kapniuk. Először 3 hónapos korukban, majd 6 hónapon belül újra. Ezután elegendő az évente egyszer megismételt emlékeztető oltás. A veszettség elleni védőoltással egyidőben kötelező az állatokat féreghajtó szerrel is kezelni.

6. hét (Parvo+szopornyica)

8. hét Parvo

10. hét Kombinált (Parvo, Szopornyica, májgyulladás, leptospirosis)

12. hét Parvo ism.

14. hét Kombinált ism

16. hét Corona

18.hét Corona ism.

20. hét 1. veszettség

8. hónap Kombinált ism.

9. hónap 2. Veszettség

12. hónap Kombinált ism.

Majd évente a kombinált oltást, és a veszettség elleni védőoltást ismételni.

Létezik továbbá védőoltás kutyák részére Microsporum okozta gombás bőrfertőzés ellen. A vakcina megelőzésre és kezelésre egyaránt használható. Ezek a gombák emberben is megtelepedhetnek, és viszketéssel, bőrpírral járó bőrfertőzést okozhatnak, ezért érdemes gondot fordítani megelőzésükre. A vakcinázást kétszeri alapoltás után elegendő évente ismételni.

Tavasszal javasolt beoltani a kutyákat Lyme-kór ellen, ami kullancsok által terjesztett baktériumfertőzés. Kezelés nélkül súlyos, maradandó elváltozásokat okozhat.

Klinikánkon a kölyökkutyákat a Nobivac termékcsalád vakcináival oltjuk . A vakcinákat gyártó Intervet cég garanciát vállal a vakcinázott állatok fertőző megbetegedése esetén (Parvo, szopornyica, májgyulladás, leptospirosis, veszettség), amennyiben az állatokat előírás szerint vakcinázták.

Scroll to Top